Kopogott az eső az ablakon. Ez volt az első ok, amiért mindketten úgy döntöttünk, itthon maradunk. Nem lévén jobb dolgunk, nekiálltunk tésztát főzni, amihez meggyártottuk az otthonról hozott sajtszószt. Betermeltük, aztán pihentünk még egy sort. Ez Orlandónak nem kimondottan tetszett, sőt, megjegyezte, hogy ilyen fiatal lányoknak nem lenne szabad ilyen sokáig aludni, és ha már Rómában vagyunk, ne otthon üljünk, hanem a várost járjuk hajnaltól estig. Persze ebben is van valami, de ez a nap nem az a nap volt, amit erre szerettünk volna szánni. Ezen kívül rá kellett döbbennünk, hogy kevés gyümölcsöt eszünk, és ezen logika alapján valószínűleg ezért alszunk olyan sokáig.
Ebéd után a neten szörfözgetve sikerült beszélni az ismerősökkel, de ennek sem szentelhettünk túl sok időt, mivel Orlandót nem dobta fel kifejezetten a semmittevésünk - legalábbis nagyon úgy tűnt nekünk - és folyamatosan taszigált volna minket ki a házból. Végül ezért döntöttünk úgy, hogy - bár semmi kedvünk nem volt hozzá, de - megnézzük, mit találunk a környéken. A semmiről a magyar embernek talán az juthat eszébe, hogy egy-egy elhagyatott kis kocsma álldogált a sarkokon, viszont Rómában a semmi szó szerint semmit jelent. Csak lakótömböket találtunk. Illetve, hogy egészen pontos legyek, először lenéztünk a Primavera tetejére (ami tulajdonképpen a földdel egyenlő szinten van, mivel a bevásárlóközpont teljes egészében a föld alatt található). Itt gyülekezett néhány fiatal, akiknek a szórakozás kimerült a padokon való ücsörgésben, így mi kénytelenek voltunk tovább állni. De tényleg nem találtunk semmit. A környékünk kihaltabb volt, mint a kopár tájak a western-filmekben.
Szerencsét próbálva felültünk az x számozású buszra, arra számítva, hogy a rajta ülő fiatalok biztosan mulatni tartanak, így nekünk csak követnünk kell őket. De miért is lett volna ilyen egyszerű? A fiatalok ugyanis egyenként szálltak le, és feltehetőleg mindenki hazafelé tartott. Ennek következtében kis híján eltévedtünk, de aztán tettünk egy szép kis kört a buszunkkal. Nem a "szokásos" útvonalon, de sikerült hazakóvályogni. És ugyan két-három órát távol maradtunk (ami alatt nem csináltunk semmit, pedig nagyon igyekeztünk), Orlando mégis megjegyezte, hogy milyen presto hazaértünk.
Filmeztünk (jó szokásunkhoz híven), aztán le is feküdtünk aludni, egy (sokkal) sikeresebb új nap reményében.
Ebéd után a neten szörfözgetve sikerült beszélni az ismerősökkel, de ennek sem szentelhettünk túl sok időt, mivel Orlandót nem dobta fel kifejezetten a semmittevésünk - legalábbis nagyon úgy tűnt nekünk - és folyamatosan taszigált volna minket ki a házból. Végül ezért döntöttünk úgy, hogy - bár semmi kedvünk nem volt hozzá, de - megnézzük, mit találunk a környéken. A semmiről a magyar embernek talán az juthat eszébe, hogy egy-egy elhagyatott kis kocsma álldogált a sarkokon, viszont Rómában a semmi szó szerint semmit jelent. Csak lakótömböket találtunk. Illetve, hogy egészen pontos legyek, először lenéztünk a Primavera tetejére (ami tulajdonképpen a földdel egyenlő szinten van, mivel a bevásárlóközpont teljes egészében a föld alatt található). Itt gyülekezett néhány fiatal, akiknek a szórakozás kimerült a padokon való ücsörgésben, így mi kénytelenek voltunk tovább állni. De tényleg nem találtunk semmit. A környékünk kihaltabb volt, mint a kopár tájak a western-filmekben.
Szerencsét próbálva felültünk az x számozású buszra, arra számítva, hogy a rajta ülő fiatalok biztosan mulatni tartanak, így nekünk csak követnünk kell őket. De miért is lett volna ilyen egyszerű? A fiatalok ugyanis egyenként szálltak le, és feltehetőleg mindenki hazafelé tartott. Ennek következtében kis híján eltévedtünk, de aztán tettünk egy szép kis kört a buszunkkal. Nem a "szokásos" útvonalon, de sikerült hazakóvályogni. És ugyan két-három órát távol maradtunk (ami alatt nem csináltunk semmit, pedig nagyon igyekeztünk), Orlando mégis megjegyezte, hogy milyen presto hazaértünk.
Filmeztünk (jó szokásunkhoz híven), aztán le is feküdtünk aludni, egy (sokkal) sikeresebb új nap reményében.
na tessék, itt ez a gyönyörű kolosszeum és még egy árva mondatot sem pazarolnak rá a kedves olvasók... :))
VálaszTörlés