Finito

Az utolsó napon sem vittük túlzásba a korán kelést.
Még utoljára kiélveztük a rómakávé nyújtotta kényelmet, megnéztük magunknak a Fontana di Trevit (persze csak jó messziről a rengeteg turista és a tűző napsütés miatt), végigjártuk az ajándékboltokat, aztán beültünk egy barátságosnak tetsző helyre pizzázni. A dolog papírvékony része, és persze a rászórt, édeskés prosciutto abszolúte az olasz konyhát idézte, ennek ellenére nem sikerült bennünket rabul ejtenie. Nagyon nem.
Kíváncsiságunktól vezérelve megkóstoltuk a kókuszt, ami leginkább íztelennek és vizesnek bizonyult. Ezen kívül semmi. Végül egy földön a babájával csücsülő néni gyomrában kötött ki. Bár nem vártuk meg, amíg nekilát, de feltételezzük, hogy így volt.
A gyógyszertárban minden fennmaradó ügyet elintéztünk, aztán 105-össel hazamentünk. Ott mindent összepakoltunk, de lévén még korai az induláshoz, egy utolsó búcsúfilmmel zártuk római kiruccanásunkat. Ezután körbejártuk a házat, hogy megbizonyosodjunk róla, nem hagyunk-e ott valamit, aztán lassanként elindultunk.
A replüőtéren elbúcsúztunk Orlandótól (aki tett nekünk egy enorme szívességet, és kivitt minket kocsival), feladtuk a csomagokat, amikor is az olaszok ismét briliánsan bemutatták logikájuk alapvető hiányosságát, utána megint várakoztunk legalább egy fél életet, mire repülőre szállhattunk.
A gép késett, de a csomagokat szinte rögtön ki is adták nekünk (nem úgy, mint az első napon). Kiérve a mozgásérzékelő kapun, megpillantottuk családjainkat, ki-ki a sajátjai karjába vetve magát vetett véget a közös útnak, amelynek emlékeit sosem feledjük (bezzeg, ha egy szappanoperában szerepelnénk :P).
Most pedig mindketten lubickolunk a könyvek elbűvölő világában, szóval köszönjük szépen, jól vagyunk.