"De hol a tenger?"

Egy kis barnulás és fürdés reményében a lidók felé vettük az irányt. Reggel a 105-ösre ismét rengeteget kellett várni, habár a Piramidén induló Roma-lido járatra még többet. Ezalatt sikerült is megreggelizni. Elsőként a lido nordnál próbáltunk szerencsét (mert ez volt az első tengerparti megálló), de ahelyett, hogy a partba ütköztünk volna, mindenhol csak házakat láttunk, kocsikat, és még egy kisebbfajta erdőt. Félórányi keresgélés után feladtuk és visszatértünk a járatunkhoz, amire csupán negyven percet kellett várni. A lido centrónál újabb próbát tettünk, az embereket követve végül eltaláltunk a parthoz, amit egy hatalmas, gorilla kinézetű fazon takart el előlünk. Mert tíz eurót kellett volna perkálnunk fejenként, hogy a háta mögé kerülhessünk, a füves, napernyős, minden luxussal felszerelt lidóba, szóval inkább tovább sétáltunk. Az elkerített területek végén végre rátaláltunk egy lido communaléra, ahol természetesen semmi árnyék nem volt, de lehetett volna napernyőt bérelni (amit ki tudja, mennyiért adtak volna ki, ha már a 0,33 literes Pepsit is kettő és félért árulták). Letelepedtünk a forró homokra, besétáltunk a tengerbe, úszkáltunk egy sort, aztán kifeküdtünk napozni. Olvasgattunk, eközben pedig szép pirosra sültünk (fájdalmasan pirosra).
Hogy a visszaút se legyen könnyebb, amíg a Piramidére tartó járatot kerestük, eltévedtünk a partról felvezető úton. Szerencsére sikerült elkapni egy buszt, ami elvitt minket az állomáshoz, onnan pedig csak várni kellett (lényegesen kevesebbet, mint előtte, de akkor is várni, amivel már tele volt a hócipőnk aznapra). Csak a poén kedvéért a már olyannyira ismert, és megkedvelt 105-ösünk is kibabrált velünk, mert a jelzőbigyója nem üzemelt hátul, úgyhogy lazén két-három megállót tovább száguldott, mire rájöttünk, hogy nem fog csak úgy megállni, hiába nyomogatjuk a mi kis piros gombunkat.
Hazaérve már nem számítottunk semmi jóra, mire Orlando közölte, hogy a fia, Mauro, megjavította a vezeték nélküli netet. Ez volt a nap híre (meg a fénypontja is, ha már itt tartunk). Megnéztünk egy félelmetesen bűnrossz mesét, a Coraline-t, ami se gyerekeknek, se felnőtteknek nem való, és amit mégis 10 euróért árulnak az itteni Auchanben valami groteszk, érthetetlen módon, majd ismét elhelyezkedtünk kemény ágyikóinkon, és elszundiztunk.